Üzembehelyezés

Néhány szó az üzembe helyezésről:
A berendezés vagy berendezések végső üzembe helyezést a szerelési munkálatok befejezése után kell elvégezni.

Az üzembe helyezés során kezelési és használati utasítást az üzemeltetőnek át kell adni, melynek tartalmaznia kell a szükséges felhasználói szintű beállításokat. Majd ki kell oktatni a megfelelő és kijelölt személyzetet a berendezés kezelésére.

Meg kell győződni, hogy az oktatott személyek megértettek minden fontos szakszerű használatot, és a rendszert használni is képesek rendeltetés szerűen.

Ki kell próbálni minden eszközt hogy megfelelően működik az előírtak szerint.

A berendezést csak indokolt esetben szabad üzemen kívül helyezni, kikapcsolásáról az illetékes hatóságot, valamint az érintett dolgozókat értesíteni kell.

Dokumentáció:
Minden rendszernek van egy megvalósulási tervdokumentációja, ami a telepített objektum jellegéből és a telepített rendszer jellegéből adódóan legalább 3 példányban készül: a telepített helyen, a telepítő és a karbantartó cégnél. Ez a dokumentum tartalmaz minden információt az adott rendszerről, és a kezeléséről.

Felépítése:
Tervezés, kivitelezés, üzembe helyezés, szabványossági nyilatkozat.

A helyszín leírása, védelem felépítése, szerelési és telepítési és használati utasítások, üzembe helyezés, üzemeltetés; karbantartási, ellenőrzés, felhasznált anyagjegyzék, kezelési leírás, rajzjegyzék, mellékletek.

 



 Távoli segítség igénylése esetén szüksége lesz a TeamViewer programra, hogy kollégánk segíthessen önnek megoldani problémáját. Kattinston a képre és töltse le a programot, majd kövesse kollégánk utasításait!