Karbantartás

Néhány szó a karbantartásról:
A karbantartás feladata az üzembenntartás, amely részben rendszeres, vagy állandóan ismétlődő feladatokból, illetve a felmerülő meghibásodások, üzemzavarok elhárítására irányuló javításokból állnak.

A megvalósulási tervdokumentáció tartalmazza a karbantartásra vonatkozó észrevételeket, az elvégzendő feladatokat, munkafolyamatokat, amelyek egyrészt a jogszabályok, másrészt a gyártó által előírt karbantartási utasításon alapszik.

A berendezések karbantartását a rendszeresen, legalább félévenként kell elvégezni, vagy a szerződésben leírt időpontokban.

A karbantartást csak szakképzettséggel és szakvizsgával rendelkező karbantartó végezheti.

Akinek a berendezést jól kell ismernie.

Az karbantartások során az alábbi ellenőrzéseket kell elvégezni.
 Ismerni kell a berendezés helyét, környezetét, és állapotát.
 Ellenőrizni kell az érzékelőket, és kézi jelzőrendszerek megfelelő működését.
 Portalanítani, tisztítani kell minden eszközt a karbantartás során.
 Az előírások szerint ellenőrizni kell az összes csatlakozásokat.
 Az áramforrások működését és megfelelő állapotát szükséges átvizsgálni, szükség esetén javítani vagy cserélni.
 Különböző vezérlő egységeket a gyártói előírás szerint kell ellenőrizni.
 A riasztójel adat átvitelének megfelelő működését és a különböző jeladók, érzékelők tesztelését el kell végezni.
 Ellenőrizni kell a teljes berendezés riasztórendszer vagy bármilyen rendszer komplex működését.

A karbantartás végén az üzemeltetési naplóba be kell jegyezni minden olyan eseményt ami észrevételünk, során keletkezett. Az összes fennálló hibát és a kijavított hibákat fel kell tüntetni.
És írásos nyilatkozattal kell igazolni, hogy a karbantartott, javított berendezés rendeltetésszerű használatra alkalmas. Javítás után a szükséges vizsgálatokat elvégezték.
Karbantartás során ellenőrizni kell a központ minden jelzésének működését, a jelzőáramkörök nyugalmi áramát, a készülékek állapotát.

 



 Távoli segítség igénylése esetén szüksége lesz a TeamViewer programra, hogy kollégánk segíthessen önnek megoldani problémáját. Kattinston a képre és töltse le a programot, majd kövesse kollégánk utasításait!